Civil szervezetek joga
Irodánk civil szervezetek képviseletével is foglalkozik, egyesületek, illetve alapítványok alapításában is tudunk segíteni azoknak, akik a helyi közélet szervezésében vagy a közösség számára történő segítségnyújtásban intézményesített alapokon szeretnének részt venni. Az egyesület és az alapítvány közös jellemzője, hogy konkrétan meghatározott célra jönnek létre, mely célok meghatározását követően érdemes ügyvéddel konzultálni, mivel ezen cél határozza meg a formát is, mely cél – szemben a gazdasági társaságokkal – nem lehet kizárólag gazdasági tevékenység. Ebben a körben irodánk az alapítványok és az egyesületek létesítésében, változásbejegyzésében, közhasznúvá tételében, végelszámolásában, valamint a kapcsolódó okiratok szerkesztésében is segítséget tud nyújtani a hozzánk forduló ügyfelek részére.
Amiben Ügyfeleink számíthatnak ránk:
- alapítványok, egyesületek alapítása,
- alapítványok, egyesületek változásbejegyzése,
- alapítványok, egyesületek közhasznúvá tétele.